Mária Magdolna Torony

Alapítás és korai történet (1250-es évek – 14. század közepe)

Buda területe már az őskorban is lakott volt. A római koriban Pannonia tartomány természetes határvonalát a Duna jelentette, amelynek e pontján átkelőhely létesült. Mellette a birodalmat védő katonai táborok, azok körül pedig polgári települések épültek. A rómaiak után a germánok, a hunok, az avarok éltek itt, akiket 9. század végi honfoglalásukkal a magyarok követtek.

A keresztény Magyar Királyság megalapítása után Buda (a mai Óbuda) területén királyi és egyházi központ, körülötte pedig királyi szolgáló népek falvai jöttek létre. A lakosság elsősorban szőlőművelésből és bortermelésből élt.

1241 áprilisa és 1242 márciusa között az Európa elleni mongol invázió – a magyar történetírásban a tatárjárás – következtében Magyarország lakosságának a fele odaveszett, és hatalmas volt az anyagi kár is.

A hódítók távozása után IV. Béla király – egy újabb támadástól tartva – elrendelte, hogy a budai Várhegyen várat – valójában erődített várost – építsenek. Az itt megtelepedő polgároknak 1244-ben kiváltságlevelet adományozott.

Első lépésként felépültek a hegyet ölelő kőfalak, majd az így elkerített fennsíkon kijelölték az utcákat, kimérték a kiosztandó telkeket. A királyi alapítású plébániatemplom (Boldogasszony-templom) mellett a javarészt német ajkú városban a magyar polgárok önálló kápolnát is alapítottak (Szt.Mária Magdolna kápolna), amelynek papjai a magyar hívek lelkipásztori szolgálatát végezték.

A kápolnát a szombaton tartott hetipiac területe mellett emelték, a templomot temető övezte.

Az önálló magyar plébánia (14. század közepe – 1541)

Buda a 14. században – a királyi udvar távolléte ellenére is – töretlenül fejlődött, a templomok mellett már főnemesi és polgári lakóházak is épültek. Luxemburgi Zsigmond király 1408 körül Budára költöztette udvartartását. A király és az udvari hivatalok jelenléte nemeseket és egyháziakat vonzott a városba, akik igyekeztek itt ingatlant szerezni. Vásárlóerejük fellendítette Buda kereskedelmét és iparát, áttételesen növelte lakosságának számát, különösen a magyar polgárokét.

Hunyadi János kormányzó 1456-ban Nándorfehérvárnál (a mai Belgrádnál) sikerrel megállította a Török Birodalom terjeszkedését – ennek emlékére szól ma is minden keresztény templomban a déli harangszó. Fia, I. Mátyás király uralkodása alatt a város elérte fénypontját. Felépült a reneszánsz királyi palota, és Mátyás humanista udvara Budára vonzotta az értelmiségieket – világiakat és egyháziakat egyaránt.

A 15. század elején a magyar lakosság – létszámának növekedésével – megszerezte a németekkel egyenrangú jogait a város irányításában, és elérte a Szt.Mária Magdolna egyház plébániájának teljes függetlenedését is. Ezzel egy időben a templom épülete is teljesen megújult. A főhajót kibővítették, és a nyugati homlokzat előtt elkészült az épület tengelyébe állított, ma is meglévő gótikus stílusú torony.

Protestáns gyülekezet, török dzsámi (1541-1686)

Az Oszmán Birodalom európai terjeszkedésének részeként I Szülejmán török szultán 1526-ban ismét Magyarország ellen indult, és augusztus 29-én végzetes vereséget mért a magyar seregre a Mohács melletti mezőn.
1526 szeptember 12-én a törökök elfoglalták, kirabolták és felgyújtották Budát, ám utána elvonultak. A következő másfél évtizedben I. Ferdinánd és I. (Szapolyai) János királyok konfliktusa állandó politikai zűrzavart okozott. 1529-től Buda János király kezén volt. Halála után újra fellángolt a harc a város birtoklásáért, amelyet a személyesen beavatkozó Szülejmán szultán csapatai élén 1541. augusztus 29-én elfoglalt. A lakosság nagy része elmenekült.

A megszállás első éveiben az itt maradt magyarok plébániatemploma volt az egyetlen egyházi épület, amelyet ideiglenesen meghagytak a keresztények használatában.

Akkorra a magyar lakosság többsége már a protestantizmus elveit tette magáévá, néhányan azonban megmaradtak a római egyház szokásainál, ezért a templomot deszkafallal két részre osztották; a katolikusok a szentélyt használták, a protestánsok pedig a hajóban tartották az istentiszteletet.

Később a törökök ezt az épületet is elvették, és 1594-re átalakították muszlim dzsámivá, aminek – a birodalomban ritkaságnak számító – toronyórája hívta imára a hívőket.

Mivel a magyarországi török hadállások folyamatosan veszélyeztették az osztrák császárvárost, a Habsburg-uralkodók – akik megkoronázott magyar királyok is voltak – többször tettek kísérletet Buda visszafoglalására. De a sikeres felszabadító háború megindítása a többi európai uralkodó összefogását, katonáját és pénzét is igényelte.

A ferences korszak (1686-1786)

1686 szeptember 2-án a Károly lotaringiai herceg és Miksa Emánuel bajor választófejedelem által vezetett keresztény sereg megostromolta és elfoglalta a várat. A védekező törökök a templom tornyának erkélyén ágyúállást helyeztek el, ami így az ostrom egyik legjelentősebb célpontja lett. A belövések miatt a templom épülete használhatatlanná vált, a torony azonban – csodával határos módon – megmaradt.

A város újra élesztéséhez az udvari kamara közhivatalokat telepített Budára, de letelepedési jogot csak németeknek és katolikus vallásúaknak adott. Az új lakossággal egyidejűleg megjelentek a szerzetesrendek is, amelyek egymással versengtek az egykori egyházi épületekért, telkekért. A Szt.Mária Magdolna templom romjait, és a szomszédos telkeket a ferencesek kapták meg.

Az újjáépítést nem csak az anyagi fedezet hiánya, hanem a járványok és tűzvészek miatti nélkülözés, a kíméletlen adóztatás, a polgárság jogainak és gazdasági érdekeinek korlátozása, valamint a több évtizedig tartó ingatag politikai helyzet is hátráltatta. Mindezek miatt, 1710 előtt csak két kápolna készült el a torony északi és déli oldalán.

Az új templom alapkövét 1717 április 18-án helyezték el. Az épület tájolásában követte elődjét, de annál szélesebb lett, és a korábbi alapokat csak a szentélynél használták fel. Az így megépült, Evangélista Szt. Jánosról elnevezett új templomot 1733 február 8-án szentelték fel.

A 18. század második felében, részben a szentély alatt kriptákat is építettek.

A bezáratott templom (1786 – 1817)

I. József császár – a felvilágosult abszolutizmus jegyében – erőteljesen korlátozta az egyházak működését és befolyását, ezért a tanítással vagy betegápolással foglalkozó szerzetesrendek kivételével az összes többit feloszlatta. A négy budai templom közül kezdetben még kettő megmaradhatott eredeti rendeltetésében, ám a karmelitákéból színház, kolostorukból pedig a társas élet helyszínéül szolgáló kaszinó lett (jelenleg Miniszterelnöki Hivatal), a klarisszák templomának tornyát lebontották, belsejét pedig szintekre osztva hivatali helyiségekké alakították.

A ferencesek kolostor bezáratása után 1787 október 7-én az ő templomukat is exszekrálták, a berendezést eltávolították, tervek szerint az épületet három szintre osztották volna, hogy ott hivatali helyiségeket alakíthassanak ki. Első lépésként 1789-ben a levéltár elhelyezésére ideiglenes, állványzatot építettek a templomtérben, a további munkákat azonban a császár hirtelen bekövetkezett halála megakasztotta.

1792. június 6-án koronázási ceremónia színhelye lett az épület, és ebből az alkalomból a nyugati főkapu elé díszes előcsarnokot emeltek. Bár I. Ferencet az újra felszentelt templomban koronázták, az épület továbbra is zárva maradt a hívek előtt.

Helyőrségi-templom (1817-1945)

1817-ben istentiszteletek céljára átadták a templomot a hadseregnek, amely átalakításokat és korszerűsítéseket végzett z épületen.

Az 1848-as Habsburg-ellenes, magyar, polgári forradalomban a Buda stratégiai, valamint szimbolikus jelentősége mindkét fél számára fontos maradt. A felkelést követő harcokban a várnegyed pusztító ostromokat élt át.

A politikai helyzet normalizálása után 1867 június 8-án a Nagyboldogasszony templomban magyar királlyá koronázták Ferenc József, osztrák császárt. A ceremóniát követően a király gyalog átment a Helyőrségi-templomba az aranysarkantyús vitézek avatására.

1873 és 1893 között a Nagyboldogasszony templomot restaurálták, ezért a vári plébánia ideiglenesen a helyőrségi templomban működött. 1904-ben a torony oroszos hagymavégződést kapott, amit az 1820-as évek végén változtatták a mai, harang alakú formára.

1922-ben a templom titulusát megváltoztatták, János apostolt felváltotta a középkori ferences rendújító, inkvizítor és prédikátor, Kapisztrán Szt. János, akit a Magyar Királyi Honvédség védőszentjének választottak, és a szomszédos téren a szobrát is felállították. Az addigra meghatározóan barokk és részben klasszicista berendezés tematikája a hadsereg számára érdektelen volt, ezért azt egyre inkább a honvédség szempontjainak megfelelő új műalkotásokkal, emlékművekkel váltották fel.

Műemléki sors (1945-)

A II. Világháború végnapjaiban Hitler parancsára a megszálló német hadvezetés makacsul ragaszkodott Budapest katonai megtartásához, hogy ezzel – a város elpusztulása árán is – lekösse a Német Birodalom felé törő szovjet csapatokat. Az 1944-1945 telén zajló ostrom következtében a várnegyed épületeinek jelentős része megsemmisült, vagy komoly sérüléseket szenvedett.

A Helyőrségi-templom boltozatai beszakadtak, a tornyot belövés lyukasztotta át, a berendezés a bombázások keltette tűzben és a leomló boltozatok alatt elpusztult. A romeltakarítás végeztével elkészíttették az újjáépítés terveit. A torony helyreállítása 1950-ben megkezdődött, de az új, kommunista vezetés parancsára a templom épületét lebontották.

Az 1956 októberi, kommunistaellenes forradalom fegyveres harcaiban ismét megsérült a torony; tetőterében egy akna robbant fel, súlyosan megrongálva a tartószerkezetet és a fedést is.

A következő öt évtizedben a területen több alkalommal végeztek régészeti feltárásokat, és gondoskodtak az állagmegóvásról is. A hasznosításra különböző elképzelések születtek: A toronyban rövid ideig kiállítótér, ajándékbolt, előadóterem, az altemplomban panoptikum és kőtár működött.

A kommunista vezetés 1990-es bukása után, a 2000-es évek elején felmerült a templom visszaépítésének gondolata, ez azonban – pénz hiányában – nem valósult meg.

2017 nyarától a torony ismét látogatható. Az egykori templom területén kulturális-turisztikai központ kialakítása kezdődik, amely egyaránt szolgálja a templom történetének és szellemi örökségének bemutatását, valamint a Várnegyed e szegletének népszerűsítését, vonzerejének növelését is.

Harangjáték

A Mária Magdolna Torony első emeleti ablakában 24 tagú harangjáték látható, amelynek legkisebb tagja 8, a legnagyobb csaknem 35 kg tömegű. A bronzból öntött harangokat elektromágneses ütőszerkezet szólaltatja meg, amelyet számítógép által vezérelt, egyedi elektronika irányít. A harangjátékot vezérlő berendezés a torony első emeletén a látogatók számára is megtekinthető.

A Szabados és Társai KFT által készített szerkezet negyed óránként jelez, minden egész órában pedig hosszabb dallam hallható.

Koronázási palást

Eredetileg harang alakú, zárt miseruha volt, amely az első keresztény magyar király, Szent István (997–1038) és Gizella királyné megrendelésére készült. Ők ajándékozták a székesfehérvári Szűz Mária-egyháznak. 1200 körül átalakították, majd több száz éven át a magyar uralkodók koronázásakor használták. Eredetije a Magyar Nemzeti Múzeumban látható.

A palást villás szárain angyalok mellképei sorakoznak, a függőleges száron Krisztus; fent két szörnyállaton tapos a halál legyőzőjeként, alatta trónján ül, mint a világ bírája. Fölül az Ószövetség prófétái, alattuk az apostolok ülnek. Legalul a kereszténység első mártírjait ábrázolták. A kereszt lábánál az adományozó királyi pár, és egy ifjú – valószínűleg gyermekük, Imre herceg – képe látható.

A bronz domborművet Rieger Tibor szobrászművész készítette 2012-ben. Az alkotás különlegessége, hogy nem pusztán lemásolja, hanem értelmezi és térben megjeleníti az eredetileg sík ábrázolásokat, személyiséget, arcot ad a gazdagon díszített nemzeti ereklye valamennyi szereplőjének.

A művet – 2017 Húsvétján – a Budavári Önkormányzat állította végleges helyszínére.

http://www.nemzetijelkepek.hu/korona-palast.shtml