Mária Magdolna Torony
Alapítás és korai történet (1250-es évek – 14. század közepe)
Buda területe már az őskorban is lakott volt. A római korban Pannonia tartomány természetes határvonalát a Duna jelentette, amelynek e pontján átkelőhely létesült. Mellette a birodalmat védő katonai táborok, azok körül pedig polgári települések épültek. A rómaiak után a germánok, a hunok, az avarok éltek itt, akiket 9. század végi honfoglalásukkal a magyarok követtek.
A keresztény Magyar Királyság megalapítása után Buda (a mai Óbuda) területén királyi és egyházi központ, körülötte pedig királyi szolgáló népek falvai jöttek létre. A lakosság elsősorban szőlőművelésből és bortermelésből élt.
1241 áprilisa és 1242 márciusa között az Európa elleni mongol invázió – a magyar történetírásban a tatárjárás – következtében Magyarország lakosságának a fele odaveszett, és hatalmas volt az anyagi kár is.
A hódítók távozása után IV. Béla király – egy újabb támadástól tartva – elrendelte, hogy a budai Várhegyen várat – valójában erődített várost – építsenek. Az itt megtelepedő polgároknak 1244-ben kiváltságlevelet adományozott.
Első lépésként felépültek a hegyet ölelő kőfalak, majd az így elkerített fennsíkon kijelölték az utcákat, kimérték a kiosztandó telkeket. A királyi alapítású plébániatemplom (Boldogasszony-templom) mellett a javarészt német ajkú városban a magyar polgárok önálló kápolnát is alapítottak (Szt.Mária Magdolna kápolna), amelynek papjai a magyar hívek lelkipásztori szolgálatát végezték.
A kápolnát a szombaton tartott hetipiac területe mellett emelték, a templomot temető övezte.
Az önálló magyar plébánia (14. század közepe – 1541)
Buda a 14. században – a királyi udvar távolléte ellenére is – töretlenül fejlődött, a templomok mellett már főnemesi és polgári lakóházak is épültek. Luxemburgi Zsigmond király 1408 körül Budára költöztette udvartartását. A király és az udvari hivatalok jelenléte nemeseket és egyháziakat vonzott a városba, akik igyekeztek itt ingatlant szerezni. Vásárlóerejük fellendítette Buda kereskedelmét és iparát, áttételesen növelte lakosságának számát, különösen a magyar polgárokét.
Hunyadi János kormányzó 1456-ban Nándorfehérvárnál (a mai Belgrádnál) sikerrel megállította a Török Birodalom terjeszkedését – ennek emlékére szól ma is minden keresztény templomban a déli harangszó. Fia, I. Mátyás király uralkodása alatt a város elérte fénypontját. Felépült a reneszánsz királyi palota, és Mátyás humanista udvara Budára vonzotta az értelmiségieket – világiakat és egyháziakat egyaránt.
A 15. század elején a magyar lakosság – létszámának növekedésével – megszerezte a németekkel egyenrangú jogait a város irányításában, és elérte a Szt.Mária Magdolna egyház plébániájának teljes függetlenedését is. Ezzel egy időben a templom épülete is teljesen megújult. A főhajót kibővítették, és a nyugati homlokzat előtt elkészült az épület tengelyébe állított, ma is meglévő gótikus stílusú torony.
Protestáns gyülekezet, török dzsámi (1541-1686)
Az Oszmán Birodalom európai terjeszkedésének részeként I Szülejmán török szultán 1526-ban ismét Magyarország ellen indult, és augusztus 29-én végzetes vereséget mért a magyar seregre a Mohács melletti mezőn.
1526 szeptember 12-én a törökök elfoglalták, kirabolták és felgyújtották Budát, ám utána elvonultak. A következő másfél évtizedben I. Ferdinánd és I. (Szapolyai) János királyok konfliktusa állandó politikai zűrzavart okozott. 1529-től Buda János király kezén volt. Halála után újra fellángolt a harc a város birtoklásáért, amelyet a személyesen beavatkozó Szülejmán szultán csapatai élén 1541. augusztus 29-én elfoglalt. A lakosság nagy része elmenekült.
A megszállás első éveiben az itt maradt magyarok plébániatemploma volt az egyetlen egyházi épület, amelyet ideiglenesen meghagytak a keresztények használatában.
Akkorra a magyar lakosság többsége már a protestantizmus elveit tette magáévá, néhányan azonban megmaradtak a római egyház szokásainál, ezért a templomot deszkafallal két részre osztották; a katolikusok a szentélyt használták, a protestánsok pedig a hajóban tartották az istentiszteletet.
Később a törökök ezt az épületet is elvették, és 1594-re átalakították muszlim dzsámivá, aminek – a birodalomban ritkaságnak számító – toronyórája hívta imára a hívőket.
Mivel a magyarországi török hadállások folyamatosan veszélyeztették az osztrák császárvárost, a Habsburg-uralkodók – akik megkoronázott magyar királyok is voltak – többször tettek kísérletet Buda visszafoglalására. De a sikeres felszabadító háború megindítása a többi európai uralkodó összefogását, katonáját és pénzét is igényelte.
A ferences korszak (1686-1786)
1686 szeptember 2-án a Károly lotaringiai herceg és Miksa Emánuel bajor választófejedelem által vezetett keresztény sereg megostromolta és elfoglalta a várat. A védekező törökök a templom tornyának erkélyén ágyúállást helyeztek el, ami így az ostrom egyik legjelentősebb célpontja lett. A belövések miatt a templom épülete használhatatlanná vált, a torony azonban – csodával határos módon – megmaradt.
A város újra élesztéséhez az udvari kamara közhivatalokat telepített Budára, de letelepedési jogot csak németeknek és katolikus vallásúaknak adott. Az új lakossággal egyidejűleg megjelentek a szerzetesrendek is, amelyek egymással versengtek az egykori egyházi épületekért, telkekért. A Szt.Mária Magdolna templom romjait, és a szomszédos telkeket a ferencesek kapták meg.
Az újjáépítést nem csak az anyagi fedezet hiánya, hanem a járványok és tűzvészek miatti nélkülözés, a kíméletlen adóztatás, a polgárság jogainak és gazdasági érdekeinek korlátozása, valamint a több évtizedig tartó ingatag politikai helyzet is hátráltatta. Mindezek miatt, 1710 előtt csak két kápolna készült el a torony északi és déli oldalán.
Az új templom alapkövét 1717 április 18-án helyezték el. Az épület tájolásában követte elődjét, de annál szélesebb lett, és a korábbi alapokat csak a szentélynél használták fel. Az így megépült, Evangélista Szt. Jánosról elnevezett új templomot 1733 február 8-án szentelték fel.
A 18. század második felében, részben a szentély alatt kriptákat is építettek.
A bezáratott templom (1786 – 1817)
I. József császár – a felvilágosult abszolutizmus jegyében – erőteljesen korlátozta az egyházak működését és befolyását, ezért a tanítással vagy betegápolással foglalkozó szerzetesrendek kivételével az összes többit feloszlatta. A négy budai templom közül kezdetben még kettő megmaradhatott eredeti rendeltetésében, ám a karmelitákéból színház, kolostorukból pedig a társas élet helyszínéül szolgáló kaszinó lett (jelenleg Miniszterelnöki Hivatal), a klarisszák templomának tornyát lebontották, belsejét pedig szintekre osztva hivatali helyiségekké alakították.
A ferencesek kolostor bezáratása után 1787 október 7-én az ő templomukat is exszekrálták, a berendezést eltávolították, tervek szerint az épületet három szintre osztották volna, hogy ott hivatali helyiségeket alakíthassanak ki. Első lépésként 1789-ben a levéltár elhelyezésére ideiglenes, állványzatot építettek a templomtérben, a további munkákat azonban a császár hirtelen bekövetkezett halála megakasztotta.
1792. június 6-án koronázási ceremónia színhelye lett az épület, és ebből az alkalomból a nyugati főkapu elé díszes előcsarnokot emeltek. Bár I. Ferencet az újra felszentelt templomban koronázták, az épület továbbra is zárva maradt a hívek előtt.
Helyőrségi-templom (1817-1945)
1817-ben istentiszteletek céljára átadták a templomot a hadseregnek, amely átalakításokat és korszerűsítéseket végzett z épületen.
Az 1848-as Habsburg-ellenes, magyar, polgári forradalomban a Buda stratégiai, valamint szimbolikus jelentősége mindkét fél számára fontos maradt. A felkelést követő harcokban a várnegyed pusztító ostromokat élt át.
A politikai helyzet normalizálása után 1867 június 8-án a Nagyboldogasszony templomban magyar királlyá koronázták Ferenc József, osztrák császárt. A ceremóniát követően a király gyalog átment a Helyőrségi-templomba az aranysarkantyús vitézek avatására.
1873 és 1893 között a Nagyboldogasszony templomot restaurálták, ezért a vári plébánia ideiglenesen a helyőrségi templomban működött. 1904-ben a torony oroszos hagymavégződést kapott, amit az 1820-as évek végén változtatták a mai, harang alakú formára.
1922-ben a templom titulusát megváltoztatták, János apostolt felváltotta a középkori ferences rendújító, inkvizítor és prédikátor, Kapisztrán Szt. János, akit a Magyar Királyi Honvédség védőszentjének választottak, és a szomszédos téren a szobrát is felállították. Az addigra meghatározóan barokk és részben klasszicista berendezés tematikája a hadsereg számára érdektelen volt, ezért azt egyre inkább a honvédség szempontjainak megfelelő új műalkotásokkal, emlékművekkel váltották fel.
Műemléki sors (1945-)
A II. Világháború végnapjaiban Hitler parancsára a megszálló német hadvezetés makacsul ragaszkodott Budapest katonai megtartásához, hogy ezzel – a város elpusztulása árán is – lekösse a Német Birodalom felé törő szovjet csapatokat. Az 1944-1945 telén zajló ostrom következtében a várnegyed épületeinek jelentős része megsemmisült, vagy komoly sérüléseket szenvedett.
A Helyőrségi-templom boltozatai beszakadtak, a tornyot belövés lyukasztotta át, a berendezés a bombázások keltette tűzben és a leomló boltozatok alatt elpusztult. A romeltakarítás végeztével elkészíttették az újjáépítés terveit. A torony helyreállítása 1950-ben megkezdődött, de az új, kommunista vezetés parancsára a templom épületét lebontották.
Az 1956 októberi, kommunistaellenes forradalom fegyveres harcaiban ismét megsérült a torony; tetőterében egy akna robbant fel, súlyosan megrongálva a tartószerkezetet és a fedést is.
A következő öt évtizedben a területen több alkalommal végeztek régészeti feltárásokat, és gondoskodtak az állagmegóvásról is. A hasznosításra különböző elképzelések születtek: A toronyban rövid ideig kiállítótér, ajándékbolt, előadóterem, az altemplomban panoptikum és kőtár működött.
A kommunista vezetés 1990-es bukása után, a 2000-es évek elején felmerült a templom visszaépítésének gondolata, ez azonban – pénz hiányában – nem valósult meg.
2017 nyarától a torony ismét látogatható. Az egykori templom területén kulturális-turisztikai központ kialakítása kezdődik, amely egyaránt szolgálja a templom történetének és szellemi örökségének bemutatását, valamint a Várnegyed e szegletének népszerűsítését, vonzerejének növelését is.